Búcsúzunk Bencétől

Drága Böncikém, Neked írom ezeket a sorokat. Egy hónap telt el azóta, hogy végleges búcsút vettünk Tőled. Még mindig a sírás szorongatja a torkomat. Képtelen voltam leülni, és itt, a blogon is elbúcsúzni. Sokat gondolok arra az utolsó napra, a kamera őrzi jövés-menésed a teraszon és a kertben. Nem mindig vagyok képes megnézni a Rólad készült képeket, annyira fájdalmas, összeszorul a szívem. Muszáj volt dönteni, már nagyon gyenge voltál, borzasztóan lefogytál, nem ettél semmit, a tejet sem fogadtad el. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy csak a fogaid miatt nem eszel, és rendbe lehet hozni a kis dolgaid. Amikor a vérvétel eredménye rossz lett, és felfedezték a daganatot a pocakodban, tudtuk, hogy nagy a baj. Döntenünk kellett. Ha ember lettél volna, kórházba kerülsz, és infúzióval, gyógyszerekkel életben tartanak, amíg lehet. De nem embernek születtél, pedig különb voltál, mint némely kétlábú. Mondták, meg lehet operálni, de valószínűleg máshol is vannak áttétek. Mint a citológia utólag kimutatta, rosszindulatú porcdaganatod volt. Mindketten ott zokogtunk, és bocsánatot kértünk Tőled az elkerülhetetlenért. Veled indultunk el a kórházba, és nélküled jöttünk vissza. Nehezen szálltál be az autóba, nem volt erőd, segíteni kellett. Kicsi, sovány és elesett voltál, már tudtad, hogy ez az utolsó közös utunk. Kóbor és Kormi napokig kerestek Téged, és még mindig szaglásszák a helyeket, ahol feküdni szoktál. Amikor a Kis-Dunánál sétálunk, gondolatban Te is velünk vagy. Megfestettelek, amíg a képen dolgozom, kevésbé hiányzol. Gyönyörű, különleges kutyus voltál, igazi egyéniség, méltóságteljes testtartással és mozgással. - Úgy futsz, mint egy paripa, ügetsz - mondtuk mindig. Nem véletlenül kaptad a Gróf úr becenevet. 12 szép évet ajándékoztál nekünk a kis életedből, 12 együtt töltött boldog évet. Eszembe jut, amikor együtt mentünk vásárolni, könyvtárba, kirándulni, legyalogoltunk a Dunapartra.  Remélem, jó gazdáid voltunk, és boldogan, csaholva szaladsz majd elénk, amikor ismét találkozunk. Köszönünk mindent, nyugodj békében drága kicsi Bence!

Megörököltük Kóbort

Kis barátunk mmár harmadik éve nap mint nap elkísér minket a sétáinkra. Boldogan futkározik mellettünk, ha hívom jön, sorban áll a jutalomfalatért. Nem is kell mondanom, hogy nagy adag keksszel és jutalomfalattal indulunk útnak, hogy kitartson a séta idejére. Megvannak a helyek, ahol megállunk némi csemegézésre. Timinek mondtam egyszer, "Látod, ezt a kutyát szívesen elfogadnám." Nem gondoltam, hogy egyszer így történik, Vigyázzatok nagyon, hogy mit kívántok, mert még valóra válik! 😊 

Gazdái elköltöztek, lakásba, nem kertes házba, nem tudták magukkal vinni. Nem volt kérdés, hogy befogadjuk, hiszen kölyökkora óta ismertük. Kutyáinkkal kerítésnél összedugták a nózijukat, aztán lepisilték a saját kerítésfelüket, jelezve, én itt lakom, te pedig maradj ott. Bevallom, tartottam is tőle, mi lesz, ha közös lesz a terület, de jól sikerült a be- illetve elfogadás. 

Bencének és Korminak ugyan elkerekedett a szeme, amikor kiderült, hogy nagy maci barátunk ezután a kertben fog tanyázni, de kezelni tudtuk a helyzetet. 

A gond az volt, hogy szegény Kóbor nem értette, miért nem mehet többé haza, és miért tűntek el a gazdái. A kerítés nem igazán jelent neki gondot, és visszaszökött. Egy Hudini veszett el benne. Kerestük a kerítésen a gyenge láncszemet. Soha nem gondoltuk volna, felfeszítette alul, és ez a hatalmas méretű kutya olyan kis helyen préselte át magát, ahol nem is gondoltuk volna. Van már tapasztalatunk benne, hogy ez egy harc. Lerekeszted, átszökik máshol. Ismét lerekeszted, ő megmutatja, hogy mégsem tökéletes az, amiről te azt hitted. Szerencsére az új tulajdonos még nincs itt mindig, a kapu nincs zárva. Átmentünk, visszahoztuk. Amikor nyitottuk a kaput, kicsit vonakodva, de bánatosan jött velünk. Ő most gyászol. Gyászolja a régi gazdáit, a régi otthonát. Tudjuk, hogy időt kell neki hagyni. Mindenesetre lerekesztettük azokat a területeket, ahol szökést kísérelhet meg. Egy hét telt el, és azt hiszem, megértette, hogy nincs visszaút, kutyaélete velünk folytatódik. Most úgy tűnik, elfogadta a helyzetet, ha kinn dolgozunk a kertben, követ, mint az árnyék. Hálás a simiért, ételért, mindenért. Idős kutyus, de nagyon okos, alkalmazkodó. Sokat jelent, hogy nem vagyunk ismeretlenek számára, és megvan az érzelmi kapocs. 

Csináltunk neki egy kis kuckót az előszobában, becsalom az etetés idejére, simire. Amíg vele vagyok, marad, de azután a kutyaajtón megy vissza a kertbe. Gazdái áthozták a költözéskor a házát is, ami olyan hatalmas, hogy én is beleférek. Meglepődtem, nem használja. Bedobáltam a kekszet, hogy kénytelen legyen bemenni érte, sőt, beültem, és becsaltam. Benn tanyáztunk egy darabig mind a ketten, ez tetszett neki. Egyébként a teraszon alszik a szabadban, hogy a szívünk szakad meg. Jönnek a hidegek. Igaz, gyönyörű, hosszú bundája van, de hát akkor is. Azt mondják, így szokta meg. Sebaj, majd megszokja másképp. 

Három kutyával nem könnyű az élet, de rengeteg szeretetet és örömet adnak. És elég nagy a kert, ahol kettő elfér, ott a harmadiknak is van hely. És nem utolsó sorban, imádjuk. Szerettük már szomszédként is, most pedig családtagként.

Kormi, új családtag érkezik

 Ha egyszer már volt két kutyád, eggyel nehéz beérni. Nagyon hiányzott Brúnó, és hiányzik mind a mai napig. Az első szerelmet az ember nem felejti el, és ő volt az első kutyaszerelem. Mindegyik kutyát szereti az ember, mindegyiket másképp, nem lehet rangsorolni, hogy jobban vagy kevésbé. Mindegyik más egyéniség, nem lehet újjal pótolni a régit. Hosszasan latolgattuk a döntést, végül Y Állatvédő Egyesülettől örökbefogadtuk Kormit. Ő egy cukifalat, szeretetbomba, szófogadó, kezdő kutyásként is könnyű dolgunk lett volna vele. Bence is elfogadta, nem volt gond. Később észrevettem a féltékenység jeleit, amikor látta, hogy ez a helyzet bizony végleges, nem visszük vissza, nálunk marad az új jövevény. Azért vigyázni kellett, hogy meglegyen az egyensúly, de jól lehet kezelni a problémát. Kormi tiszteletben tartja Bencét, nem eszi meg a kajáját, de Bencének sem engedem, hogy megegye Kormiét. Szeretet, simogatás mindenkinek bőven jut, és az asztalnál is megvan a rangsor. Először Bence kapja az asztalról a falatot, utána következik Kormi. Így nem csorbul a kiváltság, és tudják, hogy senki nem marad ki a jóból. Kormi előéletéről nem sokat tudunk, inkább megfigyelésre hagyatkozunk. Hosszú ideig probléma volt a kerítés mögött ugató kollégák acsarkodása. Séta közben is neki akart menni az idegen kutyáknak, még ha barátságosan viselkedtek, akkor is. Ezen csodálkoztunk, mert a gyepmesteri telepről mentett kutyus hosszabb ideig élt kutyapanzióban, ahol hozzászokhatott a fajtársak jelenlétéhez. Nyílván nem szerzett mindig pozitív tapasztalatokat, és így juttatta kifejezésre, hogy "Na, most gyere, már én is erős vagyok, van ám gazdikám, ketten elbánunk veled!" Valami ilyesmire gondoltam, amikor teljesen váratlanul neki akart támadni egy nála jóval kisebb, aranyos kis kutyának. De kiderült, hogy a méret nem rettenti vissza, mert dühösen acsarkodott a kétszer akkorákra is. Bencének se kellett több, ő is elkezdett trollkodni. Na, a kettőt visszatartani már komoly kihívást jelentett. Dolgozunk a problémán, sokat javult a helyzet, de még nem teljes a béke.

Gondolná bárki erről a bájos kis pofikáról, hogy fogcsattogtatva ugatja a kollégákat? Én bizony nagyon meglepődtem, pedig nem vagyok kezdő a témában.