Világlátó

Eltökélt szándékom, hogy amennyire lehetőségeim engedik, megismertetem Brúnóval a világot, hadd legyen része sok új benyomásban. Ehhez azonban az szükségeltetne, hogy fel tudjunk szállni a vonatra, autóbuszra. Többször kisétáltunk a pályaudvarra, leültünk, megvártuk a vonatot, néztük a járókelőket. Ez eddig rendben is volt. Vasárnap, ünnepnap lévén úgy gondoltam, elérkezett az idő, hogy megpróbálkozzunk egy próbaúttal. Kimentünk az állomásra, szájkosár fel, váróterembe be. Olyan biztos voltam a sikerben, hogy még a jegyünket is megvettem Érdig. Leültünk, vártuk a vonatot. Brúnó nézelődött, hol leült, hol sétálni indult volna, de a póráz persze nem engedte. A vonat kicsit késett, a kutya nyugodtnak tűnt. Bejött a vonat, előre engedtük a felszállókat, aztán mi is odamentünk az ajtóhoz. Amint közel értünk, Brúnó megijedt, elkezdett visszafelé húzni, két mellső lábát a földnek feszítette, nagy sejhaja a földön. Teljes súlyát bevetette, hogy ne tudjunk fellépni a lépcsőre. Olyan kétségbeesetten harcolt, hogy nem erőltettem. Miután visszasétáltunk, megnyugodott, levettem róla a szájkosarat. Egyelőre nem tudjuk elkezdeni világ körüli utunkat, csak a falu határáig jutunk. :( Sebaj, minden kezdet nehéz, szokni kell a dolgot. Bejárjuk mi még együtt az országot, sőt, meglátogatjuk a külföldi ebtestvéreket is. :)