Ha felcsaptam botcsinálta asztalosnak, nemsokára kipróbálhattam egy másik hiányszakmát is. Igen, utána néztem, az egész országban annak számít a kőműves! Bizisten, ha fiatalabb lennék, elmennék malteros inasnak, és megalapoznám a jövőmet. :) Nem rontanám a szemem a képernyővel, szabad levegőn dolgoznék, megizmosodnék, anélkül, hogy fitness-re egy fillért is költenék, és az órabérem sem lenne rossz. :)
Szó mi szó, muszáj volt nekiálljak betonozni. Ha Brúnó miatt magasítani kellett a kerítést, Bence miatt lefelé kellett megerősíteni. A kis Hudini átásta magát a szomszédos kertbe, ahonnan könnyedén kijutott a mezőre. Amikor kerestem, onnan nézett vissza, mi van már, indulunk, vagy nem?
Hozzá tartozik az igazsághoz, hogy akkor már napok óta nem vittem őket ki. Kedvem sem volt, és fizikailag sem éreztem magam elég erősnek. Barna szemű Brúnó barátom bánatos tekintetét látva fogtam a pórázokat, és - ha nem is a frissen készült alagúton - utána mentünk a szökevénynek. Közben azon gondolkoztam, hogy egy-egy napot kihagyhatok, de nem szüntethetem be a sétát, még ha térdig ér a sár, akkor sem. A másik fontos dolog pedig, hogy meg kell szüntetni a kijutás lehetőségét. Annyira vagyok már régóta kutyagazdi, hogy tudjam, az ebek leleményessége nem ismer határokat, ha meg akarnak lépni. De legalább minimalizálni kell az esélyét. A jó kiadós futás után fáradtan elterültek a kutyák, eszük ágában sem volt többé megszökni.
Jó, ha mindig van otthon néhány zsák hobby-beton előre nem látott eseményekre. A kiásott lyukat és környékét feltöltöttem kisebb-nagyobb kövekkel, és vödrönként bekevertem másfél zsák betont. Szidtam is rendesen az összes felmenő négylábú rokont, miközben a nehéz vödröket cipeltem, Brúnó és Bence pedig békésen heverészve konstatálták, hogy a gazdi megint mesterkedik valamiben. :(
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése