Egy héttel ezelőtti kivonulásunk és barangolásunk botrányosra sikerült, ezért úgy döntöttem, muszáj megrendszabályozni az ebeket. Kitépték magukat pórázostul a kezemből, még a kesztyű sem segített a vastag kötél felszántotta a tenyeremet. Úgy elszaladtak, hogy nem is láttam őket, és hiába kurjantgattam utánuk, még egyezményes falka hívó jelünkre sem voltak hajlandóak visszatérni. Vissza-vissza néztek vigyorgó pofával, és szaladtak tovább. A falu szélén találtak néhány szemét kupacot, a távolból láttam, ahogy végigcsemegézték a szagmintákat. Ezt azért mégsem lehet hagyni - nem azért, mert nem jönnek vissza - hanem bárkivel találkozhatnak, és ha nem is bántják, de rendesen ráijesztenek. Abban már van némi tapasztalatom, hogy a falusi népek mennyire félnek a kutyától. Lelombozva mentem haza, és töprengtem, mi is lenne a jó megoldás.
Végül megérlelődött a gondolat, ha nem megyek ki velük, még rosszabb a felgyülemlett energia előbb-utóbb visszaüt. Maradt tehát a másik lehetőség: megyünk, de végig pórázon. A korlátozást azzal igyekeztem feloldani, hogy végigjártam velük azokat a helyeket, ahol előző napon bóklásztak, és szagmintákat vettek. A módszer bejött, igaz, hogy másfél órás túrát tettünk erőltetett menetben. A hátamon folyt az izzadtság, mikor hazaértünk. Nem fogom én ezt bírni rendszeresen. :( Rá következő nap ismét pórázos séta, de ezúttal kissé lazább, rövidebb, és természetesen más útvonalon. Láthatóan élvezték a dolgot. Hazafelé azonban a kapu előtt pár méterrel Brúnó kitépte magát a kezemből, és továbbszaladt az utcán. Bencét bevittem, és fáradtan eredtem Brúnó nyomába. Ilyenkor az használ, ha kicsalom a mezőre, ott engedi megfogni magát. Miután elcsíptem, engedelmesen jött velem haza, semmi ellenkezés nem volt. Az volt a benyomásom, hogy ez a néhány perc szabadon futás kellett neki a kötöttség után. És azt hiszem, hiányoznak neki a sétáink, amikor csak kettesben mentünk, mert a kicsi eléggé kiköveteli magának a figyelmet, és vele kevesebbet foglalkozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése