Amilyen ellenségesen fogadta annak idején Brúnó az új jövevényt, annyira megszerette egymást a két kutya. Bence árnyékként követi a bátyust, szalad a nyomában, nem maradna ki semmi jó buliból.
Brúnó kényelmesebb alkat, nem mindig megy ki Bencével ugatni. Hagyja érvényesülni a fiatalokat.
A legjobb mulatság a kutyakórus, amikor is Brúnó elkezd vonyítani, Bence magas hangú vakkantásokkal kíséri a szólót, és a végén egymásnak felelgetve fejezik be az előadást.
A hideg idő megtette a magáét. Bence még mindig meg akar szabadulni a kabáttól, de a kertben szaladgálva teljesen megfeledkezett róla. Annál is inkább, mert nem akadályozza a mozgásban és rájött, hogy saját kis selymes, széllel bélelt bundája ebben a hidegben kiegészítésre szorul. Csinos a kabátkában, holnap felteszek egy képet a fiúról. Persze csak akkor, ha addig nem rágja szét a holmit, mert imádja a belül szőrös anyagot. Nyilván egy szőranyát lát benne. :) Elképesztő a szeretetigénye. Időről időre meg kell őt erősíteni benne, hogy az iránta való szeretet egy fikarcnyit sem csökkent.
Brúnó sem hagyja ki semmiből. Ha a mezőn futnak, mindig megvárja, amíg utoléri, és még az sem zavarja, hogy utána mint a villám, megelőzi.
Mióta a kullancsot összeszedtük, nem mertem kivinni őket, annak ellenére, hogy megkapták a szükséges kezelést. Féltem az életüket, nehogy valami nyavalyát összeszedjenek a mező szélén lerakott szemétkupacokból vagy az úton púposodó lócitromokból. Inkább hátul a kertben játszom velük, futtatom őket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése