Okosabb mint én...

Rá kellett jönnöm, hogy a kutyám okosabb, mint én. Pontosan tudja, mit akarok tőle, de azt is tudja, hogy nagyon szeretem, mindent megbocsájtok. Ő pedig egy független, szabad lény, aki csak akkor teljesíti kívánságomat, ha éppen kedve van hozzá. El kell érnem, hogy amit nem tesz meg parancsra, az tegye meg kérésre. Néhány öreg róka most biztos jót nevet rajtam. Kérni egy kutyát? Vezényszavak vannak, amiket végre kell hajtatni. Még hogy kérni! Nevetséges. Fenntartom azonban, hogy mint minden élőlénynél, csak a szeretet tart igazán fogva. Aki félelemből, vagy a jutalom reményében cselekszik, az vagy a büntetést akarja elkerülni, vagy előnyökhöz akar jutni. Amint a kényszerítő körülmény eltűnik a láthatárról, semmi motiváció nincs. De ha azért teszem, mert olyan valaki kéri, akihez érzelmileg ragaszkodom, ez már egy magasabb rendű kategória, és akkor is emlékszem rá, ha az illető nincs jelen. Nem ástam bele magam igazán a kutyapszichológia rejtelmeibe, csak a saját, dilettáns megfigyeléseimre hagyatkozom. Egy hivatásos kutyakiképző biztos jót nevet csetlés-botlásomon, ahogy hagytam, hogy hű ebem sokszor a szó szoros értelmében nevessen rajtam. De az eredmény végül mégis az lett, hogy összenőttünk, összeszoktunk, és elválaszthatatlanok lettünk.