Korok és károk

Emlékszem, kicsi korában megrágott mindent. Olvastam és hallottam én a megrágott cipőkről, széttépett lábtörlőkről, tollfelhőben úszó párnákról. No, most ezt a valóságban is megtapasztaltam. Persze volt játéka szép számmal, ezeket is tépte, rágta. Rossz cipőket kapott, amit egyébként is kidobásra ítéltünk. Neki a vadonatúj papucsom kellett, mert ugye mindent nem tudtam eldugni, mint annak idején a törékeny holmit a gyerekeim elől. Bármit csináltam a kertben, vagy barkácsoltam, mindent ellopott, megrágott, elhurcolt, eldugott. Füvesíteni akartam a ház előtt. Felástam, elegyengettem a talajt, előkészítettem a fűmag számára. Drága ebem szájába kapta a fűvel teli zacskót, és diadalmasan körberohangálta a kertet, mindenfelé elszórva a magokat. Csak éppen oda nem jutott, ahová igazán kellett volna. Megszidtam, megvertem, hasztalan. Vigasztalan és tanácstalan voltam. De mindig megenyhültem, amikor bűnbánóan odasomfordált hozzám, nem tudtam igazán haragudni rá.