Nem tudtam, hogy a kutyám magasugró...

Már a kezdet kezdetén olvastam arról, hogyan válasszunk kutyát. Nálam ugye erről már nem lehetett szó, ráadásul engem választottak, adva volt a szitu. Olvastam az egyes fajok tulajdonságairól, arról, hogy határozatlanabb gazdihoz nyugodtabb kutya illik. Azt tudtam, hogy husky a mama, de a papát nem ismertük. Amit a husky-k tulajdonságairól olvastam, hogy nagyon ragaszkodnak, igénylik a gazdi törődését, időnként azonban kiszámíthatatlanok és öntörvényűek, mind ráillett az én kutyámra. De vajon mit örökölt apai részről? Egyik alkalommal, amikor az állatorvos kijött hozzánk a számos kölyök oltás egyikének ürügyén, feltettem a kérdést. Az orvos szerint erdélyi kopó lehetett az apuka, ahogy a külső jegyek mutatták. Ez bizony nagyon rossz keverék - mondta egy-két hozzáértő, akitől tanácsot kértem. Ott álltam egy szeleburdi kutyával, aki szinte egyáltalán nem engedelmeskedett nekem. A bajt tetézte az, hogy sportos ebem nagyon hamar megtanulta átugrani a nem túl magas kerítést, és hol az egyik szomszédtól, hol a másiktól kellett visszakönyörögnöm. Ha kikergették az utcára, az még jó eset volt, mert akkor megvártam, míg elfárad, és visszakullog a kertbe. Eleinte ilyenkor megszidtam, megvertem, megkötöttem. Fájt a szívem miatta, láttam, hogy szenved a láncon. A büntetés után egy darabig rendben is ment minden, de a legváratlanabb pillanatban ismét megszökött. Rájöttem, nincs más hátra, meg kell magasítani a kerítést.