Engedelmes a kutya, örül a gazdi!

Két napja én vezetem a sétát! Végére jutottam A csodálatos kutyadoki c. könyvnek, és beláttam, hogy a kutyának tényleg egy vezér kell. Kipróbáltam az ajánlott módszereket, és bevált. Brúnó úgy vette tudomásul a helyzet változását, mintha természetes lenne. Csoda jó érzés volt, hogy laza pórázon jött mellettem vagy mögöttem. A mai, nagyrészt pórázos séta kényszerből történt, ugyanis a földeken javában folyik az őszi szántás, és az egész határ tele volt traktorokkal. Jobbnak láttam, ha nem engedem szabadon Brúnót, bár az övtáska tele volt jutifalattal, de az ördög soha nem alszik. Jó nagy kört írtunk le a szokott sétautat megkerülve, mert éppen ott dübörögtek a gépek. Felváltva vezettünk, hol ő, hol én. Megértem a stresszes kutyákat, baromi fárasztó falkavezérnek lenni. Nem tudom, mit gondolhatott Brúnó, ahogy a földeken, a földből félig kiálló napraforgószárak között igyekezett határozottan botorkálni a gazdi, de engedelmesen jött utánam. A másfél órás gyalogtúrától mind a ketten alaposan leizzadtunk, úgyhogy egy alapos mosdás következett mindkettőnknek, utána pedig egy kiadós evés. Ezután Brúnó "teljesen megadó tudatállapot"-ba kerülve békésen elterült a szőnyegen, nekem pedig következett a házimunka.