Két hét telt el, és Bence teljesen beleszokott kis közösségünkbe. Néhány falat reggeli után megfuttattam őket a mezőn, hazaérve pedig megjavítottam a kerítést.
Most már nem kell megkötni Bencét, nem tud megszökni. Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki le akar lépni. Első dolga volt, hogy mindent megszaglászott, ahová eddig a kötél nem engedte. Megjelölgette a bokrokat, és büszkén járt Brúnó nyomában, hogy felülírja a szagokat. Idősebb kutyám sem hagyta magát, és felülírta Bencét. Amikor a postás hozzánk ért, már ketten ugattak a kerítés mellett. Bence mindenben részt akar venni, igyekszik mindent úgy csinálni, ahogy a nagy testvértől látja. Viszont sokkal szófogadóbb, mint Brúnó volt kölyökkorában. Csak feltűnök az ajtóban, és máris rohan hozzám. Akkoriban még nagyon keveset tudtam a kutyákról, fogalmam sem volt, mit hogyan csináljak. Olvastam a kutyakiképzésről, de sajnos nem a megfelelő könyveket.
Még meg kell tanulnom, hogyan kedveskednek egymásnak a kutyák. Játszottak Brúnóval, aki medve nagyságú testével a földre gyűrte, miközben kedveskedve mormogott neki. Árgus szemekkel lestem, mikor fajul el a játék, mikor kell közbelépnem. Aztán inkább magamra vontam a figyelmüket, nehogy baj legyen.
Holnap megyünk varratszedésre. Jó kis séta lesz, messze van az állatorvosi rendelő. Egyedül megyek Bencével, biztos élvezni fogja az utat. Nem lesz szokatlan a helyzet, kóbor korában hozzászokott az emberekhez, autókhoz, kerítés mögül acsarkodó ebekhez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése