Bizony komoly problémát jelentett, hogy Bence előszeretettel kergette a macskákat. Kellemetlen élményei lehettek velük kapcsolatban, mert jó néhányszor dühösen megmorogta és ugatta őket. Hatalmas testű Lujzánk, akinek lelke is hasonló méretű, annyira zokon vette a dolgot, hogy kiköltözött a sufniba, és napokig nem jött enni sem. Aggódtunk miatta. Egy alkalommal a pince tetejéről kellett lehozni, és erőnek erejével behozni a házba, hogy egyen. Miután jóllakott, elviharzott, mint a szél. Ez a tortúra még megismétlődött néhányszor, amíg egyértelművé nem vált Bence számára, hogy nálunk a macskák szent állatok, és nem az ő feladata megtisztítani tőlük a házat.
Brúnót is megpróbálta kikezdeni, apró kis pofácskája grimaszba rándult, félelmetesen vicsorgott és ugatott. Öreg barátom békésen félrehúzódott ilyenkor, kerülve az összetűzést. Nagy lelke van az én maci kutyámnak, most láttam igazán, mekkora. Kicsit megtámogattam a pozícióját, minden jutalomnál, etetésnél őt helyezve előtérbe.
Nyilvánvalóvá kellett tenni, hogy itt már vannak szerzett jogok, és nem az az első, aki másodjára jött, bármilyen hányatott élete is volt eddig.
Mostanra helyreállt a rend, mindenki elfoglalta a saját helyét. A régiek megőrizték pozíciójukat, a kakukkfióka pedig tudomásul vette, hogy senki sem lesz száműzve miatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése