Barangolás az éjszakában

Szombat délután volt, Timi osztálytalálkozóra készült. Először arra gondoltunk, felmegy a nagymamához aludni Pesten. Aztán végül úgy döntöttünk, hogy az éjszaka kellős közepén nem veri fel a Nagyit legszebb álmából, inkább hazajön. Az utolsó busz 22,50-kor indul, ha jól érzi magát, nem valószínű, hogy ezért tízkor lelép. Az utolsó vonat éppen éjfélkor van, egy óra előtt fut be az itteni vasútállomásra. Ne aggódjak, nem lesz semmi baja, hazatalál egyedül is. Kb. 20 perc az út hazáig, nem túl szívderítő a szituáció az alvó városban, néptelen utcákon. Ne menjek ki elé se biciklivel, a kutyákkal meg pláne ne! A lelkére kötöttem, hogy mielőtt elindul a vonattal, hívjon fel.

Estére lehűlt az idő, viharos szél tépte a fákat. Elment egy vékony blúzban, persze délután még kánikula volt.

Megveszi az Isten hidege, mire hazaér. Egy okkal több, hogy elé menjek.

Mielőtt elindult, már tudtam az egyetlen lehetséges megoldást. Hát persze, hogy a kutyákat magammal viszem, mert én se kóricálok egyedül éjjel egy órakor a néptelen utcákon, különösen a pályaudvar környékén nem. Eléggé lepukkant a környék, van néhány ház, aztán a nagy puszta, egy régi, romos, ki tudja mi célt szolgált épülettel, üresen tátongó ablakokkal. A kéményen gólyák fészkelnek, évről-évre visszajárnak. Felnevelik a kicsiket, aztán szeptemberben elrepülnek dél felé, áttelelni.

Megnéztem néhány filmet, hogy sikerüljön ébren maradnom. Brúnó és Bence szokás szerint nyolc óra körül befészkelték magukat, mint a jól nevelt gyerekek, és húzták a lóbőrt.

Éjfél előtt jön a telefon, lányom elcsípte az utolsó vonatot, indul hazafelé. Elkezdtem mocorogni, mert erre előbb-utóbb felébrednek az ebek. Amikor felcsatoltam az övtáskát, izgatottak lettek, mert tudják, együtt megyünk valahová. Amikor a táskám vetem át a vállamon, az azt jelenti, vásárolni megyek, egyedül. Most azonban egyből népszerű lettem, nem is csodálkoztak, hogy ilyen napszakban az övtáskát veszem fel. Bence izgatottan csaholt, Brúnó is megélénkült. Nem húztam sokáig a készülődést, kaptam a pórázokat, rácsatoltam a fiúkat. Érezték, hogy ez most valami egészen más, mint amikor a mezőre megyünk. Eleinte húztak egy kicsit erre-arra, de sok idő nem volt a nevelésre, ha időben el akartuk érni a vonatot. Határozott léptekkel megindultam, kutyáim pedig engedelmeskedtek. Hála a cudar szélnek, a házőrző ebek nagy része behúzódott valahová, így aztán nem verte fel kutyaugatás az egész utcát. A kutyafiak szörnyen élvezték az éjszakai kirándulást.

Az állomáson alig kellett egy-két percet várni, befutott a vonat. Timin kívül egy utas szállt le, őt kocsival várták. Brúnó és Bence boldogan üdvözölték a gazdi-társat, együtt indultunk haza. Bár visszafelé volt némi rakoncátlankodás, bokor-alja-szaglászás, itthon mind a két kutya sok-sok dicséretet kapott, mert derekasan kiállták a próbát. Jó néhány éjszakai vadász-macskával találkoztunk, de nem iramodtak utánuk, pedig simán elránthattak volna. Bence is olyan erős, hogy ha úgy igazán nekilendül, bizony nehéz megtartani, Brúnóról nem is beszélve.

Szóval rendben ment minden, én pedig ismét megbizonyosodtam afelől, hogy bízhatok a kutyáimban, és nem utolsó sorban saját magamban. :)