Bencével ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy őt könnyedén felkaptam, és ha tetszik, ha nem, felszálltam vele a vonatra. Magabiztos viselkedését elfújta a szél, egész kis testével a padlóhoz tapadt, alig bírtam az ülőhelyekhez vonszolni. Szerencsére nem utaztak sokan a vonaton, a kalauz is az állatbarátok közé tartozott, s nem szólt rám, amikor ölbe vettem, hogy csökkentsem a félelmét. Nehezen ugyan, de egy idő múlva nézelődni kezdett kifelé az ablakon, és némiképp megnyugodott.
Megérkeztünk a Délibe, a leszálláshoz ismét ölbe kaptam, aztán letettem a földre, és indulni akartam. Igen ám, de Bence lábai a földbe gyökereztek. Sehol sem volt híres fürgesége, egy kétségbeesett kis állat próbálta magát láthatatlanná-mozdulatlanná tenni a zajos pályaudvaron. Innentől kezdve ölbe-kutyát játszottunk. Fel kellett adnom egy levelet a postán, és a barátnőmmel találkoztam az Astoriánál. Bencus bizony nagyon megizzasztott, hosszú távon elég nehéznek bizonyult. A vonat után a metró sem nyerte meg tetszését, és a kis presszóban mozdulatlanul a padlóra tapadva várta végig, hogy kibeszélgessük magunkat. Pedig a vendéglátók igyekeztek oldani a feszültségét, külön tálkában vizet kapott, beszéltek hozzá, próbáltak barátkozni.
Örökkévalóságnak tűnt az út visszafelé a vonathoz. Fellélegeztem, amikor szerencsésen leszálltunk Ercsiben, és Bence ismét hajlandó volt a saját lábán jönni mellettem. Minél inkább közeledtünk a házhoz, és ismerős lett a környék, nyuszi-kutyám annál bátrabb és vidámabb lett. Brúnó is megörült, amikor meglátott minket. Boldogan rohangáltak együtt a kertben. Nem éreztem a két karomat a kutya-cipeléstől, fáradtan lerogytam a kanapéra. Bence vidáman felugrott mellém, és biztatóan megnyalta az arcomat. Ne szomorkodj gazdi, itthon vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése