Még egy ilyen eleven kutyakölyök is elfárad ám a mezőn! Annyi érdekes látnivaló van, mindenhol remek szagok! Pillanatok alatt megtalálom az ürgelyukat, múltkor még az ürgét is majdnem sikerült kiásnom. Ha a gazdi nem siet annyira hazafelé, ürge-bürge már nem ásná tovább az alagútját. De hát a gazdi olyan lassú, induláskor is nekem kell sürgetnem. Hiába cipelem ki az udvarra a zokniját, cipőjét, a szőnyeget, hogy segítsek neki. Még haragszik is érte, pedig én igazán csak segíteni akarok neki. Tudom ám én, hogy mi kell a sétához, a pórázt is megrángatom. Ha a kulcsot nem akasztaná olyan magasra, még azt is körbe hordoznám a kertben. Ez az öreg Brúnó meg folyton csitít és rám vakkant, nem látja be, hogy ha én nem ténykednék, soha nem indulnánk el. A mezőn is lassúbb nálam, bár az érdekes helyeket ő ismeri jobban. Rájöttem, érdemes követni, mert tök jó útvonalakat tud. Sajnos kinevezte magát főnöknek, és mindig helyre tesz, ha valami nem tetszik neki. És a gazdi még biztatja is, jól van Brúnó, neveld a Bencust! Brrr!
Nehéz az élet egy ilyen kutyagyerekkel. Nem elég, hogy indulásnál iszonyatos zajt csap, még a mezőn is vigyáznom kell rá. Pedig az elején figyelmeztettem a gazdit, hogy ne fogadjuk be, egyáltalán nem volt kedvemre a dolog, hogy a macskák mellett még rá is vigyázzak. Öreg vagyok én már kutya-szitternek, túlságosan eleven portéka ez a Bence kölyök. Csak ne szerettem volna meg annyira minden kajlasága ellenére! Ha nem ugrálna körülöttem, bizony már hiányozna nagyon. A házőrzés egy részét átadom neki, hagyom, hadd szaladjon a kölyök, próbálgassa a hangját. Tudja ám a dolgát, a postást jobban megugatja mint én. Közben jó magasra felugrál, tiszta szerencse, hogy két méteres a kerítés. Minden neszre felfigyel, nem is kell figyelmeztetnem, no fiú, menj, munka van! Éjszaka elviszem hátra, a kertbe csövezni, a gazdi nem is tudja, mert alszik. Jó hangosan kell vonyítani, hogy felébredjen. Még ránk is szól, pedig csak a kollégáknak jelzünk, vigyázzatok, esemény van!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése